2012. május 13., vasárnap

Válaszd ki magad a sorsodat (210)

Elengedés

Mindenki maga határozza meg a boldogság-szintjét. A legtöbb ember túlságosan magasra helyezi ennek a mércének a minimumát, ezért érzi magát boldogtalannak. Nem akarok senkit felszólítani, hogy elégedjen meg annyival, amennyije van. A transz-szörf-ben nincs helye annak a kétséges elvnek, miszerint „Ha boldog akarsz lenni, légy egyszerűen boldog”. El kell fogadnunk az élet kínálta játékszert, de erről később még beszélni fogunk. Most azzal foglalkozunk, hogyan kerülhetjük el a kellemetlenségeket, és hogyan lehet kevesebb problémánk.
[...]
Sok esetben célszerűbb és hatékonyabb, ha engedünk, mint ha makacsul ragaszkodunk az álláspontunkhoz. Az önigazolásra való törekvés oda vezet, hogy az ember szokásává válik önmaga fontosságának a bizonygatása. Ebből alakul ki az a minden emberi kapcsolatra nagyon káros hajlam, hogy mindenki mindenáron be akarja bizonyítani a saját igazát. Ez a törekvés többletpotenciál kialakulásához vezet, és ellentmond más emberek érdekeinek. Sokszor előfordul, hogy valaki olyan helyzetekben is be akarja bizonyítani a saját igazát, amikor egyáltalán nem is az érdekei megvédéséről van szó.

Válaszd ki magad a sorsodat (202)

Útmutató jelek

Amint már mondtuk, az előjeleket nagyon nehéz értelmezni. Még abban sem lehetünk biztosak, hogy az esemény, ami magára vonja a figyelmünket, valóban előjel-e. A legjobb, ha odafigyelünk és érzékeljük, hogy a világ közölni akar velünk valamit. Bennünket ugyanis mindenekelőtt a közeli, homokos tengerpartok és az örvények érdekelnek. Sokszor előfordul, hogy az ember szeretne jelzést kapni a jövőben várható eseményekről. A kérdést legtöbbször meg lehet fogalmazni úgy, hogy a válasz igen vagy nem legyen. Például: Sikerül, vagy nem? Meg tudom oldani, vagy nem? Jó lesz, vagy nem? Veszélyes, vagy nem? Az előjelek értelmezését le kell szűkíteni, és arra kell összpontosítani, hogy „igen” vagy „nem” lesz-e a válasz. És még ekkor sem bízhatunk meg teljes mértékben az értelmezésünk helyességében. 

Az előjelek mindig megmutatnak valamennyit a bekövetkező esemény jellegéből. Ha kellemetlen érzéseket keltenek, például félelmet, bizalmatlanságot, nyugtalanságot vagy idegességet, negatív változásra számíthatunk. Ha az érzések többértelműek vagy vegyesek, nem célszerű az előjel értelmezésével próbálkozni. Ilyenkor alapvetően bizonytalan minden következtetés. Semmi esetre se nyugtalankodjunk, és ne tulajdonítsunk túlságosan nagy fontosságot az ilyen előjelnek. De ha úgy érezzük, hogy egy jel tényleg üzenetet hordoz, semmiképp se hagyjuk figyelmen kívül. Talán arra figyelmeztet, hogy óvatosabbnak kell lennünk, változtatnunk kell a viselkedésünkön, vagy valamit más módon kell megoldanunk.

Válaszd ki magad a sorsodat (184)

Tudás a semmiből

A tudat és a tudatalatti működési mechanizmusában sok a bizonytalanság és az ellentmondás. Meg sem kíséreljük megoldani az ezzel kapcsolatos rejtélyeket és problémákat, hanem csak bizonyos jellemzőivel foglalkozunk. Az egyszerűség kedvéért mindent, ami a tudattal függ össze, értelemnek fogunk nevezni, és mindent, ami a tudatalattival kapcsolatos, léleknek. Ha az értelem mindent megértene, amit a lélek közölni akar vele, az emberiség már régóta közvetlenül is hozzáférhetne az információmező adataihoz. Nagyon nehéz elképzelni, milyen rendkívüli szintet ért volna el civilizációnk. Ám az értelem nemcsak nem tud odafigyelni, de nem is akar. Az ember figyelme folytonosan vagy a külvilág tárgyaira irányul, vagy a belső gondolataival, érzéseivel van elfoglalva. Szinte sohasem szakad meg a belső monológ, amelyet az értelem tart az ellenőrzése alatt. Az értelem pedig nem érzékeli a lélek finom jeleit, és a hatalma tudatában mindig csak a saját szempontjából fontos tartalmakat hangsúlyozza. Amikor az értelem „gondolkodik”, kategóriákkal dolgozik, amelyekhez hozzárendeli a megvalósult szektorokban található, látható dolgok tulajdonságait. Tehát az értelem kialakult fogalmakban és el-nevezésekben gondolkozik: jelképekben, szavakban, fogalmakban, szabályokban, stb. Igyekszik minden információt beletuszkolni a megfelelő címkével ellátott fiókba. Mindennek, ami csak létezik a világban, van megnevezése és jellemzése: az ég kék, a víz cseppfolyós, a madarak repülnek, a tigris veszélyes, télen hideg van stb. Amikor a tudat érzékel egy információt egy még meg nem valósult szektorból, először értelmezhetetlen tudásként sorolja be. Ha aztán sikerül új megnevezést találni erre az információra, és meg lehet magyarázni a megszokott kategóriák keretében, ezt nevezzük felfedezésnek
[...]
Amióta az értelem elkezdett elvont kategóriákban gondolkodni, a lélekhez fűződő kapcsolata fokozatosan elcsökevényesedett. A lélek nem ismeri ezeket a kategóriákat. Nem gondolkozik és nem beszél, hanem tud és érez, ám nem képes szavakkal vagy jelképekkel kifejezni, amit tud. Ezért nem is tudja megértetni magát a lélekkel. Tegyük fel, hogy a lélek egy még meg nem valósult szektorra hangolódott, és megtapasztalt valamit, ami még nem létezik az anyagi világban. Hogyan közvetítse ezt az információt az értelemnek?
Emellett az értelem folytonosan a számára lényeges dolgokkal van elfoglalva. Meg van győződve róla, hogy mindenre van logikus magyarázat, és szakadatlanul figyeli az információáramlást. A lélektől csak sötét jelek érkeznek, amelyet az értelem a kategóriái alapján nem tud értelmezni.

Válaszd ki magad a sorsodat (180)

Információmező

A variációtér információmező vagy energetikai mátrix - más szóval, a sablonja mindannak, ami lehet, és amilyennek lennie kell. Amikor egy energiasugár, amely a mátrix egy bizonyos szektorára hangolódott, „megvilágítja” ezt, az adott sablon anyagi formában is megnyilvánul. Felmerül a kérdés: hogyan használhatjuk fel ezeket az információkat már akkor is, amikor még nem jelentek meg fizikai formában? Azt mondhatjuk, hogy mindenki a nap minden percében ezzel próbálkozik. A tudatunk nem képes értelmezni a variációtérben található információkat, a tudatalattink azonban kapcsolatban áll ezzel az információmezővel. Pontosan ezen az úton jönnek létre a sejtések, intuíciók és jóslatok, így születnek meg a felfedezések és a művészi alkotások. Az információk kétféle úton juthatnak el a tudatba: vagy a fizikai világ közvetítése révén, amelynek a külső „adatait” az emberi elme értelmezi, vagy a tudatalattiból, az intuíció síkjáról. Az információmezőben tárolt adatok, általánosságban megfogalmazva, az igazságot tartalmazzák, annak legtisztább formájában - más szóval, ezek objektív információk, mentesek minden szubjektív értelmezéstől. Miközben az értelem megszűri az igazságot, értelmezi az információt, és így alakul ki a tudás. Minden élőlény a saját értelmezése szűrőjén keresztül érzékeli az igazságot: egy tyúk teljesen másként látja a világot, mint az ember. Maguk az emberek is a legkülönbözőbb módon láthatják és értelmezhetik ugyanazt a dolgot. Ezért a tudás az igazságnak bizonyos mértékben eltorzított formája.

Válaszd ki magad a sorsodat (173)

Szegénység

A gazdagság felé vezető út másik akadálya az irigység. Irigynek lenni azt jelenti, hogy sajnáljuk, ha másnak van valamije. Ebben az érzésben nincs semmi konstruktív, viszont komoly mennyiségű negatív energiát tartalmaz. Az emberi lélek a következőképpen működik: ha irigylek valakit valamiért, amit én magam is szeretnék, a lélek minden erejével azon igyekezik, hogy csökkentse az adott dolog értékét. Az irigység logikája tehát így néz ki: „Irigylem őt, mert van neki valamije. Nekem nincs, és aligha fogom valaha is megszerezni. Rosszabb lennék talán, mint ő? A, dehogy - az, amije van, nem is olyan fontos, nekem nincs rá szükségem.

Válaszd ki magad a sorsodat (123)

Birtokolni vagy nem birtokolni? 

Az erős birtoklási vágynál még egy szempontot figyelembe kell venni. Sokan úgy vélik, hogy mindent el lehet érni, ha az ember nagyon erősen vágyik rá. Azt hihetjük, hogy az erős vágy olyan életvonalra visz bennünket, ahol valóra válik a vágy. Ez azonban nem így van. Ha a vágy függőséggé válik, egyfajta lelki zavarrá vagy hisztérikus igyekezetté alakul, mert mindenáron meg akarjuk kapni a vágyott dolgot, a lélek sem képes hinni a vágy valóra válásában, és rendszertelen, változó hullámhosszú kisugárzást bocsát ki. Aki nem tudja ezt, még nagyobb erőbedobással igyekezik, hogy saját magát is meggyőzze, ezzel pedig tovább halmozódik a többletpotenciál. Ha „életfeladatról” van szó, fennáll a veszély, hogy az ember az egész életét erre pazarolja. Ilyen esetben egyetlen dolgot lehet tenni: csökkentenünk kell a cél jelentőségét. Próbáljunk úgy közeledni a dologhoz, mintha csak a sarokra mennénk le újságot venni.

Válaszd ki magad a sorsodat (118)

Amint látjuk, mindezek a kísérletek hiábavalók. Semmi értelme küzdeni a kisebbrendűségi komplexusunkkal. A következmények elkerülésének egyetlen lehetősége, hogy megpróbáljuk kiiktatni a komplexust. Ezt kijelenteni könnyű, de megtenni már nehezebb. Annak sincs értelme, hogy bebeszéljük magunknak: pompásan érezzük magunkat. Az ilyen önáltatás sem működik. Itt nagyon hasznos lehet a fényképek módszere, amelyre később még vissza fogunk térni. Ebben az összefüggésben elég annyit leszögezni, hogy a saját negatív tulajdonságaink miatti aggodalom és a mások jó tulajdonságaival való összehasonlítgatás bizonyos értelemben ugyan¬olyan következményekkel jár, mint az a vágy, hogy bebizonyítsuk a világnak a felsőbbrendűségünket. Az eredmény minden esetben épp az ellentéte lesz annak, mint ami a célunk volt. Ne képzeljük, hogy az emberek pontosan ugyanúgy értékelik a negatív tulajdonságainkat, mint mi magunk. Valójában mindenki csak saját magával van elfoglalva, és ezért nyugodtan letehetjük a vállunkról az önvád súlyos terhét. A többletpotenciál el fog tűnni, megszűnik a kiegyensúlyozó erők működése, nem nehezítik tovább a helyzetünket, és a szabaddá vált energiát a valóban értékes minőségek fejlesztésére használhatjuk fel.

Válaszd ki magad a sorsodat (116)

Felsőbbség és kisebbrendűség

Most azt gondolhatja az olvasó, hogy az összehasonlításra felhasznált energia szóra sem érdemes. Valójában azonban több mint elégséges ahhoz, hogy jelentős mennyiségű többletpotenciált termeljen. A főszerepet itt is a motiváció játssza. Akit az a vágy hajt, hogy tényleges pozitív tulajdonságokat fejlesszen ki, biztosan előbbre fog jutni. Aki azonban a vélt vagy valós előnyeivel kérkedik, egy helyben jár, és egyensúlyzavart teremt az energetikai térben. A világot elvakítja a „hatalmi jelvényeivel”, és ezzel szinte meghívót küld a kiegyensúlyozó erőknek. Nekik pedig nincs sok választásuk: vagy élettel töltik el a környezet elhalványult színeit, vagy csökkentik a kérkedő fontosságát. Az első változat természetesen nagyon fáradságos, így aztán vélhetően a másodikat fogják választani. Az egyensúlyra törekvő erőknek számtalan módszerük van ennek a végrehajtására. Nincs szükségük arra, hogy erőszakkal elvegyék a trónkövetelő hatalmi jelvényeit: épp elég, ha súlyos kellemetlenségeket okoznak neki, hogy ezzel megtörjék a gőgjét.

Agyő, Világ! (200)